Kirándulások - Schloss Greifensee

Számos rejtett csodája van Svájcnak, bár gondolom, ez nem olyan nagy újdonság. Számomra a legnagyobb élmény mindig egy újabb tó megismerése és annak környezete. Mert Svájcban igen sok tó van, meghúzódva a hegyek között. Bár nekünk, magyaroknak ezek a vizek még nyáron is nagyon hidegek, ők előszeretettel lubickolnak az olykor 14-16 fokos vízben. No igen, muszáj megszokniuk, hiszen nincs más lehetőségük, ha ki akarják használni a tavak adta örömöket.

Az egyik ilyen a Zürichi-tó szomszédságában fekvő Greifensee, mely a három egymásba fűződő tóból (Zürichi-tó, Greifensee,Pfäffikersee) a középső. Egy kellemes nagyságú tó, amelyet hasonlóan kellemes kisebb városok és falvak vesznek körül. A terület nagy része ráadásul környezetvédelem alatt áll, így a növény- és állatvilága is (szinte) érintetlen. Hihetetlen, de ott az emberek ezt nagyon komolyan veszik! Sokan járnak a tó partjára futni, biciklizni vagy csak sétálni, míg mások a horgászatban lelik meg örömüket. Az egyik oldalon hegyekkel határolt Greifensee maga a nyugalom. 

A Greifensee madártávlatból

A már említett kisvárosok és falvak közül az egyik, a magát a tó nevét viselő település, Greifensee. Itt húzódik meg egy olyan kis vár, vagy erődítmény, aminek a története a középkorig nyúlik vissza. Az Élet és Tudomány 2012/22-es számában már írtam erről és egy hátlap képet is közöltünk a várról, így engedjétek meg, hogy most azt az írást bemásoljam ide. Előbb azonban hadd jegyezzem meg, hogy külön büszkeségem, hogy a vár tulajdonosai között ott volt a férjem családja is, az Aeppli-k az 1400-as években!

Greifensee 1654-ben

A Svájci hegyek lábánál nem ritkák az olyan tavak, amelyek stratégiai pontként szolgáltak a középkorban. Így van ez a Zürich-i tó szomszédos tavával, a Greifensee-vel is. Ennek a kisebb tónak a partján épült meg az a vár, amelyet először 1261-ben említenek a források, és amelyet Rapperswil grófja építtetett, hogy északi területeit megvédje a betolakodóktól. A vár sokszor cserélt gazdát az 1400-as évekig tartó időszakban, közülük talán az egyik legbefolyásosabb II. Knight Hermann volt, Habsburg Rudolf osztrák császár marsallja, aki Rapperswil grófnőjétől, Elisabeth-től kapta ajándékba. Knight azonban sok adósságot halmozott fel, így a vár 1402-ben Zürich városához került. Negyven évvel később, az „öreg Svájccal” folytatott harcban az épület megsemmisült, és csak 1520-ben kezdték újjáépíteni: ekkor kapta meg mostani arcát is.  Az ezt követő időszakban, egészen a francia megszállásig, illetve a Svájci Államszövetség megszületéséig (1798) a zürichi tiszttartó lakott a várban.

A XIX. században közigazgatási központként funkcionált, majd egészen 1935-ig zürichi gazdag családok tulajdonában volt. Ekkor Zürich kanton megvásárolta, majd a 90-es években kulturális hellyé alakították át.

Beszél svájciul?

Amikor Svájc szóba kerül, sokszor első gondolata az embereknek a többnyelvűség és hogy olyan furcsán beszélik a németet. Valóban, Svájcban négy hivatalos nyelv van (német, francia, olasz, rétoromán), és ezek egyike sem úgymond a hagyományos verzió. (Nagyon sokan azonban csak az első háromról tudnak, a rétoromán nem olyan ismert.)

Amikor először autóztam át Svájc német területén (Genf volt a célpont), el sem tudtam képzelni, mi az a nyelv, amit a rádióban hallok. Néha németnek hallottam, néha franciának, máskor meg olyan érzésem volt, mintha holland lenne. Akkor még nem tudtam, hogy a Schwyzerdütsch, azaz a svájci német nyelv ennyire különbözik a némettől, teljesen meg voltam róla győződve, hogy pont olyan, mint a Hochdeutsch. Tévedtem.

Figyelmeztető tábla négy nyelven

Svájcban amúgy mindenki több nyelven beszél - kötelezően. Az iskolában meg kell tanulni a többi hivatalos nyelv közül legalább az egyiket. Ez viszont nem garancia arra, hogy meg is szólalnak. Van egyfajta rivalizálás a nyelvterületek között, így hiába beszél egy zürichi franciául, nem nagyon fog megszólalni, és fordítva: egy genfit nem nagyon hallani németül cseverészni, csak ha nagyon muszáj (jó esetben)!

Ráadásul a németet a különböző kantonokban különböző dialektusokban beszélik, így könnyen megállapítható, hogy ki honnan jött, ami sok viccnek is az alapja. Sokszor hallottam már én is a zürichiektől, hogy például az Szt. Gallen-ben élők úgy beszélnek, mint a "vidékiek" stb. De szintén igaz ez a fajta különbség a beszélt nyelvben a francia, és az olasz területeken is.

A beszélt nyelvek és azok eloszlása Svjác területén

A nyelvek közül amiről a legkevesebbet tudni, az a rétoromán. Ahogy már említettem, sokan nem is tudják, hogy létezik, és ha esetleg meghallják a nevét, arra gondolnak, hogy a román nyelv egy változatáról van szó. Bár annyira nincsenek messzi az igazságtól, azért nem teljesen igaz, hogy a románnal azonos nyelv lenne. A Graubünden kantonban beszélt nyelv latin eredetű, a réto- előtag pedig a Római Birodalom Raetia tartományára utal, a -román pedig itt "római"-t jelent régies szóval, azaz Róma nyelvéből, a latinból származót. A nyelv beszélői saját nyelvüket rumantschnak [rumancs] hívják, ez a latin Romanicus "római" vagy Romanice "rómaiul", azaz "latinul" folytatása. Más források azonban etruszk eredetűnek vélik. Eszerint az elmélet szerint még azok a rétusok beszélték a nyelvet, akik annak idején ellenszegültek a rómaiaknak. Az első rétoromán írásos nyelvemlékek egyébként a X. századból származnak, a legkorábbi az úgynevezett würzburgi kézirat. (Próbáltam keresni valamilyen képet erről a dokumentumról, de sajnos nem találtam, pedig biztos, hogy érdekes lett volna látni!)

Graubünden kantonban beszélt nyelvek és azok eloszlása

Ma körülbelül 50-60 ezer ember beszél rétorománul, de ez sem egységes: öt nyelvjárása ismert (Felső-Engadin, Alsó-Engadin, Vorderrheintal, Rheintal, valamint Oberhalbstein.), és mivel igen kevesen beszélik ezt a nyelvet, a fennmaradását ezek a nyelvjárások is veszélyeztetik. A svájciak, hogy megpróbálják megvédeni ezt a különleges nyelvet, 1938-ban államnyelvvé nyilvánították, majd 1996-ban Svájc negyedik hivatalos nyelvévé vált, ami azt jelenti, hogy a rétoromán anyanyelvű svájciaknak joguk van rétorománul fordulni a hatóságokhoz, és elvárhatják, hogy a választ is rétorománul kapják meg. Ennek ellenére azonban sajnos évről-évre kevesebben beszélik ezt a nyelvet, habár a mindenkori kormány igyekszik olyan megoldásokat találni, amik lehetőséget adnak ezen érték fennmaradásában.

Egy kis ízelítőül pedig néhány videó, ahol a nyelvi különbségeket lehet megcsodálni (egy graubündeni - német - kecske próbálja megtanítani a zürichit, hogyan kell mondania, hogy ő egy graubündeni kecske, etc.), illetve elmerülni a rétoromán nyelv dallamában (nekem kicsit németes-olasz hangzása van).

(Forrás: http://www.nyest.hu/)

Legendák nyomában - Tell Vilmos

Adódott a lehetőség, ha már az előző posztban a svájci államalapításról írtam, akkor megemlítsem legnagyobb nemzeti hősüket, Tell Vilmost is. Ráadásul voltam olyan szerencsés, hogy ellátogathattam Altdorfba, Tell Vilmos falucskájába, ahol az egész történet kezdődött...

Tell Vilmos szobra Altdorfban

Tell Vilmos éppen abban a korban élt, amikor a három őskanton összefogott a Habsburgok ellen. Ez az az időszak, amikor a császár, Habsburg Rudolf könyörtelen intézőkkel szedette be az adót a svájciaktól. Az egyik ilyen gyűlölt helytartó Herman Gessler volt, Uri kanton kormányzója, aki arról volt nevezetes, hogy póznára akasztotta a kalapját Altdorf piacterén és elrendelte, hogy mindenki, aki arra jár, süvegelje meg e hatalmi jelvényt. 

Egy helybéli vadász - ki más, mint Tell Vilmos - azonban elmulasztotta a kötelező tiszteletadást, aminek az lett a vége, hogy a helytartó elfogatta. Egy korábbi találkozásuk a havasokban azonban úgy felhergelte Gesslert (ekkor ugyanis Tell félni látta a hiú hatalmaskodót), hogy elrendelte: lője le az almát fia fejéről. A történet e részét azt hiszem mindenki ismeri. Tell, biztos, ami biztos, két nyilat tett a zekéjébe, ha az elsővel netán eltalálná a fiát, legyen mivel lelőnie Gesslert. Schiller így ír erről drámájában:

"E másik nyíl neked volt szánva, ha
Az első fiamat találta volna
- S ezt aztán nem hibáztam volna el"

A siker azonban nem szállhatott Tell Vilmos fejébe, mert a helytartó azon nyomban őrizetbe vetette és hajón át akarta szállíttatni Axenstein börtönébe. A tavon viszont óriási vihar tombolt, a kormányosok pedig elvesztették uralmukat a hajó fölött. Mivel Tell rettenthetetlenségéről volt híres, eloldozták és arra kérték, vezesse biztonságos helyre a hajót. Ő azonban a part közelében kiugrott, Gessler és emberei pedig a hajón maradtak. Bár túlélték a vihart, a híres vadászt már sehol nem találták. Pedig ő nem is volt olyan messze! Tudta, milyen úton jár a helytartó a várába, és Küssnacht közelében lesben várta, amíg felbukkan. Amikor meglátta, kilőtte tartalék nyílvesszőjét, mely ezúttal áthatolt a gonosz Gessler szívén. "Ez Tell lövése volt" - mondta, és kilehelte a lelkét.

Sokan vitatják, hogy ez a történet valóban megtörtént-e!? Francois Guilliman svájci történész 1607-ben egy magánlevlében úgy vélte, az egész legenda "csupán kitaláció, amelynek célja, hogy tovább növelje a gyűlöletet Ausztria ellen".

Schiller, aki 1804-ben megírta drámáját Tell Vilmosról, sohasem járt Svájcban, az országra vonatkozó tudását lényegében egy francia forradalom idején született Svájc történelme (Johannes von Müller) című könyvből merítette. (A drámából később Rossini írta meg operáját 1829-ben).

A történet azonban igazolódni látszik, mert előkerült az az okmány, ami az 1291-es szövetséget pecsételi meg... 

De ki tudja?

Az örök szövetség

Augusztus elseje a svájciak legnagyobb nemzeti ünnepe. Ezt nem csak onnan tudom, hogy idén épp kint voltam, hanem onnan is, hogy egyszerűen nem kerülheti el az ember figyelmét! Hogy miért? 

Már évek óta feltűnt, hogy Svájcban egyáltalán nem ciki a nemzeti zászlót kitenni a házra, kilógatni egy-egy ablakból, vagy éppen svájci keresztes kiegészítőkben feszíteni! Ez egy nemzeti ünnepen pedig hatványozódik! Kicsit irígylésre méltó, hiszen igazán felemelő érzés az utcákon úgy végigmenni, hogy körülöttem mindenhol zászlók hívják fel a figyelmet arra, ahol vagyok - és ha svájci lennék, hogy ki vagyok és honnan jöttem.

No de mi is ez az ünnep? Ha egyszerűen akarnék fogalmazni, azt írnám: az államalapítás ünnepe - és nem is lennék túl messze az igazságtól. De mivel Svájcról van szó, a fogalom kicsit kibővül. Augusztus 1-je tehát a Svájci Államszövetség megalapításának ünnepe és az Örök Szövetség napja (Rütlischwur). Dátum szerint ez 1291, amikor három kanton, Unterwalden, Schwyz és Uri vezetői felmentek a Rütlire - ez tulajdonképpen egy rét a Luzerni-tavat körülölelő hegyek egyikén - és szövetséget esküdtek az őket elnyomó feudalisták ellen, valamint aláírták a Bundesbrief-t, ami összefoglalta mindazt, amiben ott helyben megegyeztek.

De ne szaladjunk ennyire előre! 

I. Rudolf király

A XII-XIII. században Svájcot zömében német királyok és császárok uralták, valamint feudális nagyok tartották a markukban. Ezek közül kettő volt igazán befolyásos ebben az időszakban: az itáliai Savoyai-ház és a Habsburgok. Miután V. Berchtold, a szintén svájcot uraló Zahringer família tagja, és egyben Bern alapítója 1218-ban meghalt, a két már említett vetélytárs versengett birtokaiért: Thomas, Savoya ura, valamint Rudolf Habsburg gróf. Bár Thomas nyert, tragikus halála után gyenge kezű testére mindent elvesztett. Az ekkor bekövetkező Német Királyság és Német-római Császárság interregnuma alatt már Svájc jövője volt a tét. Az önállósággal rendelkező városok a császárhoz és a pápához való hűség között ingadoztak. 

Gergely pápa végül felszólította a német herceget, hogy döntsenek, akik ijedtükben megválaszották Habsburg Rudolfot, akiről azt hitték, hogy kora miatt (55 éves volt ekkor) kiváló bábuként fog funkcionálni. Ám épp az ellenkezője következett be: alig, hogy megkoronázták, elkezdte kiépíteni a későbbi Habsburg birodalom alapjait, amihez Svájcban vissza kellett szorítania Savoyai Fülöp befolyását, hogy minél több földet szerezzen (leginkább St. Gallen apáturainak a birtokai érdekelték). Rudolf igyekezett minden kétes tulajdonú földet megszerezni, ám ez a mohósága arra késztette a svájciakat, hogy összefogjanak és létrehozzák a Svájci Államszövetséget.

A Rütlischwur

Unterwalden, Schwyz és Uri alemann lakói abban különböztek a többi svájcitól, hogy a hegyek magányában senki nem vetette rájuk a feudalizmus rabigáját. Már régóta rendelkeztek gyakorlatilag önrendelkezési joggal. Lakóik zöme szabad paraszt volt, akik fegyverviselési joggal bírtak, s joguk volt külhonban is katonáskodniuk. Ez az önállóság persze a fejükbe szállt, és a császáron kívül nem ismertekel más urat maguk fölött. Rudolf császárrá koronázása azonban kiélesítette a már meglévő konfliktusokat, hiszen a császár, akinek hajlandók voltak engedelmeskedni az a Rudolf lett, akit mint hűbérurukat ki nem állhattak... 

A legendák szerint az új császár elnyerhette volna alattvalói hűségét, amennyiben hajlandó személyesen is törvénykezni a csip-csup helyi ügyekben, ő azonban túl elfoglalt volt ehhez. Az általa kinevezett helytartók hatalmaskodásához pedig nem voltak hozzászokva a szabadsághoz edződött parasztok. A két nagy mumus, Landenberg és Gessler volt, ők sarkallták valóban lázadásra az őskantonokat, hogy aztán 1291. augusztus 1-jén egy történelmi szerződésben pecsételjék meg szövetségüket.

Amikor a hármak aláírták az "örök szövetséget", Rudolf már két hete halott volt. Nyilatkozatukban ez állt:

"Uri és Schwyz völgyének népe, valamint az Alsó-völgy  lakói ígéretet tevének e gonosz korban egymás megsegítésére tanáccsal, kedvezésekkel, emberi erővel és javakkal e völgyekben és azokon kívül, mindenek ellenében, akik háborgatnák vagy mesértenék békéjüket, vagy akár rosszat forralnának alattvalói és javaik ellen..." 

Ezen kívül lefektették az államszövetség törvényes alapjait is, mondván:

"nem fogadunk el olyan bírát magunk fölött az említett völgyekben, aki pénzért vásárolta hivatalát, vagy aki nem közülünk való, és nem itt született".

Ezt követően pedig egyre több kanton csatlakozott a "függetlenekhez".

Tüzijáték a Zürichi-tó felett

Kép: Fabrizio Vignali

Augusztus elseje tehát nem véletlenül ilyen fontos a svájciaknak. Idén kifejezetten nagy ünnep volt, hiszen éppen 720 éve annak, hogy a három őskanton megkötötte a Svájc jövőjét megalapozó szersződést. A városokban - így Zürichben is, ahol én voltam - kisebb-nagyobb összejöveteleken emlékeztek meg az eseményről, felvonulásokat tartottak és népi viseletben ünnepeltek. (Utóbbi amúgy számomra nagyon érdekes volt, mert itthon nem látni még a legnagyobb nemzeti ünnepünkkor sem ilyen sok embert tradicionális öltözetben - talán egyet sem? -, sőt ott még az sem volt túl sok, hogy egy-egy ember felvette a svájci nemzeti színű pólóját, sapkáját, de volt olyan is, akinek a retikülje volt "svájci"!) Megszólaltak a havasi kürtök is, vagy ahogy ők hívják őket az Alphorn-ok, és őrült kolompolással hívták fel magukra a figyelmet. Este pedig jöhetett a tűzgyújtás - de nem akrámilyen, egy-egy rakás még reggel is égett -, valamint az elmaradhatatlan tüzijáték. Mi egy kilátóból élveztük, ahogy a Zürich-i tó és a Greifensee fölött több ezer (és ez nem túlzás) színes tűzi eső hull alá. Egyszerűen gyönyörű volt!

Az egyik népviselet - gyönyörű kalapokkal

Idős néni népviseletben

Katonák és a "hölgy"

Svájc egyébként hivatalosan 1848-ban vált igazán állammá, az alkotmányuk is ebből az évből való, az augusztus 1-jei ünnepnapot pedig 1891-ben jelölték ki erre a napra.

Készítettem egy kis videót, aminek a felvételei Zürichben készültek az augusztus 1-i ünnepségen. Nem túl jó minőség (lévén mobillal követtem el), de a hangulat szerintem azért átjön!