Svájci kisokos

Svájc, pontosabban a Svájci Államszövetség immár több mint 700 éve született meg (a szövetségről itt már írtam). Területén már az időszámítás előtt is éltek, ők voltak az úgynevezett Helvétek (innen származik a Helvécia elnevezés is). 
A történelemről azonban nem szeretnék itt sokat írni, mert egyrészt a blogon úgyis vannak/lesznek történelmi bejegyzések, másrészt túl hosszú is lenne. Elég annyi, hogy miután sikerült minden elnyomótól megszabadulniuk (Habsburgok stb), a 19. századra sikerült visszanyerniük teljes függetlenségüket, alkotmányukat 1848-ban fogadták el. Bár voltak nehéz időszakok, mára egy független, erős ország jött létre.

Kantonok
Svájc speciálisnak tekinthető abból a szempotból, hogy a nevével ellentétben (államszövetség) egy föderációról van szó, amit kantonok alkotnak, összesen 26. De lássuk is, melyek ezek a kantonok (ABC sorrendben):

Svájc és a kantonok



Ami még érdekes lehet, hogy bár a fővárosa Bern, a legnépesebb város mégis Zürich a maga kb. 400 ezer lakosával. 

Arról, hogy ki, hol, milyen nyelven beszél, már szintén írtam a blogon, itt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megosztás

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...